Szakdolgozat mérése a pécselyi Zádorvárnál

….”Bizonyítja azt a fehérvári káptalan 1386. évi jelentése, amely szerint megállapították, hogy a veszprémi káptalan Pécsel nevű birtokán levő Pécselhegyet Veseni Miklós fia László erőszakkal elfoglalta, a határjeleket lerombolta, és várat is épített rajta.” (Kapui FerencZádor-vár romjainak rövid története 2012)
 
Ennek a várnak ma már csak a romjai bújnak meg a Balaton-felvidéken, Pécselytől északra. Azt, hogy a Vezsenyi família az eredetileg neki szánt területet miért hagyta el és tüntette el a határköveket a Pécsely fölötti Szabad-hegyen, akár indokolhatja a csodálatos panoráma is. Déli irányban, tiszta időben nem csak a Tihanyi-félsziget és a Balaton víztükre, de a déli part is jól látszik.
 
A feltárást, önkéntesek közreműködésévével a Zádorvár – Pécsely közösség régész szakember irányításával, augusztus végén kezdte meg, és szeptember 21-én fejezte be az idei évre, de a folytatást jövő nyárra tervezik. A szabaddá vált falrészek dokumentálásának munkálataiba kapcsolódott be a Geoinformatikai Intézet oly módon, hogy szakdolgozati feladatként kínáltuk hallgatóinknak, melyre hamar akadt is jelentkező. A szakdolgozat első lépéseként a még szabadon látható, feltárt leletek mérése történt meg szeptember 22-én. A későbbi feldolgozással terv szerint az előkerült részletek 3 dimenziós digitális modellje készül el, amely a régészek további munkáját segíti.
 
A felmérésnél, dokumentálásnál GNSS technológiát, mérőállomást és lézerszkennert használtunk, valamint közel 300 fényképet készítettünk, melyek alapján a 3D-s modell előállítható és EOV vonatkozási rendszerbe illeszthető.  
 
Amint azt a feltárásban közreműködő Sági Gábortól megtudtuk, a várat nem sokáig lakták építtetői, ugyanis a pert elvesztették a veszprémi káptalannal szemben, így a Vezsenyi família újabb szállása a közeli Nagyvázsonyban felépített vár lett.
 
A várbarátok facebook oldalán is olvashatunk a Geoinformatikai Intézet által végzett felmérésről:
https://www.facebook.com/zadorvar/posts/618882371832570
Balázsik Valéria

A jelenlegi oldal frissítve: 2023.10.19.