A MÁV Előre Sport Club és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara megállapodtak egymással, hogy a sportolók karrierjének támogatása érdekében együttműködnek Székesfehérváron. Pénteken sajtótájékoztató keretében mutatták be a szakmai lehetőségeket, ami a partneri kapcsolattal teljesedhet ki. A programon Prof. Dr. Molnár András általános rektorhelyettes az Óbudai Egyetem részéről, Dr. Tálos Péter a MÁV Előre Sport Club nevében mondott köszöntőt, Prof. Dr. Györök György az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar képviseletében, illetve Szabó György a klub ügyvezetőjeként vett részt a rendezvényen.

A Felek alapvető célként fogalmazták meg, hogy Székesfehérvár tehetséges sportolói jobban megismerhessék és élhessenek az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara által kínált lehetőségekkel, a sportolók karrierpályája ne szakadjon meg a felsőoktatási tanulmányok megkezdésével. Az együttműködő partnerek a megfogalmazott kooperációjukkal hozzá kívánnak járulni, hogy a sport területén még inkább vonzóvá váljon a város és közvetlen vonzáskörzete munka és lakóhelyválasztás, megtartás céljából. Kiemelt figyelemet szentelnek az egészséges életmód, a mozgás öröme és a sporttal ötvözött aktív életvitel lehetőségeinek népszerűsítésére.

Prof. Dr. Molnár András általános rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket és megjegyezte, a sportszervezettel történő megállapodás az egészséges életmód és az egészségtudatos szemlélet kialakítása miatt is nagyon fontos. Kiemelte, hogy „sokkal jobb teljesítményre képes a hallgatói és az egyetemi munkatársak közössége is, ha a munkája mellett figyelmet fordít a mozgásra is.” Hangsúlyozta, hogy az együttműködés lehetőséget kínál arra is, hogy a jövőben az Óbudai Egyetemen belül képzett, kifejezetten a sporthoz köthető mérnöki vagy gazdálkodási szakemberekkel biztosítani tudják a szervezetek humánerőforrás igényét is. Hozzátette „a partnerség másik sarkalatos pontja, hogy a sportolói karrierek ne szakadjanak meg az egyetemi képzés megkezdésével, hanem az intézmény biztosította rugalmas keretek között kiteljesedhessenek.” Megjegyezte, hogy a professzionális sportolói karrier mellett fontos, hogy olyan képzettség birtokába kerülhessenek, amely a pályafutást követően egzisztenciát biztosít számukra. Megköszönte a lehetőséget az együttműködésre.

Dr. Tálos Péter a MÁV Előre SC elnöke beszédében megjegyezte, hogy örül annak, hogy ez a megállapodás is segíti formálni a szemléletet, hogy a felsőoktatás és a sport világa közötti összeegyeztethetőséget helyezi előtérbe, lebontva azt a korábbi vélekedést, hogy vagy az „elméjét pallérozza az ember, vagy a testét”. Elmondta, hogy jelenleg is vannak olyan intézmények, ahol előkerül a választás kérdése a sport vagy a tanulmányi előmenetel között, éppen ezért örömét fejezte ki, hogy az egyetemi vezetés nyitott a sportolók karrierjének támogatására. Kiemelte, hogy sok a tehetséges gyermek, aki mind a két területen képes megállni a helyét, csak lehetőséget kell számukra biztosítani. „A felsőoktatásba lépés pillanata egybeesik a professzionális sportolói kor kezdetével, amikor az eredmények eléréséhez éves szinten ezer óra (napi két-három edzés) befektetés szükséges, ezt összeegyeztetni komoly tanulmányokkal nagy kihívás, de nem lehetetlen.” – mondta az elnök. Az utánpótlás neveléssel kapcsolatban hangsúlyozta cél a tehetséges gyermekek Fehérvárra vonzása, helyi közép- és felsőoktatási képzések biztosításával, támogatva őket abban, hogy a település sportcsapatainak dicsősséget szerezzenek. Megköszönte a közös gondolkodást, a hosszútávú együttműködés lehetőségét.