GIS Day - "Mérd meg, mutasd meg!"– térinformatikai verseny

2022. november 16. napja hivatalosan is a Térinformatika Napja, amit világszerte ünnepelnek a szakemberek. Ebből az alkalomból az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara minden évben megszervezi a "Mérd meg, mutasd meg!"– térinformatikai országos versenyt a témában tanuló középiskolai diákoknak. A megnyitó ünnepségen Dr. Pődör Andrea az ÓE AMK Geoinformatikai Intézetének igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd Dr. Katona János intézetigazgató-helyettes tartott egy rövid tájékoztatót az Óbudai Egyetemről.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara a Térinformatika Napja alkalmából várta azon tanárok és diákok jelentkezését, akik érdeklődnek a térinformatika iránt, és szeretnék megtudni mi is a térinformatika, milyen változásokat hozhat a világ életében. Békéscsabáról, Budapestről, Pécsről érkeztek középiskolás diákok. A csapatok a meghirdetett felhívásnak megfelelően elkészítették pályaműveiket, amit egy prezentációval adtak elő a zsűrinek a rendezvényen. A zsűriben Gombás László ügyvezető, regionális menedzser (Közép-Kelet Európa), Leica Geosystems Magyarország, Sallai Richárd az NNG, illetve Vízhányó József az ESRI Magyarország részéről kapott helyet.

A megnyitón Dr. Pődör Andrea, az ÓE AMK Geoinformatikai Intézetének igazgatója kiemelte, Székesfehérvár, mint a földmérő és földrendező mérnök képzés bázisa, évente csatlakozik a GIS Day megünnepléséhez a cégekkel együttműködésben a térinformatikai verseny meghirdetésével. Hangsúlyozta, fontos a szakmai versenyek szervezése, mert azok a középiskolás diákok megszólításának eszközei, segítenek a tehetségek megtalálásában és általában érdekes szakmai újdonságokra hívják fel a figyelmet. 

A végeredmény kihirdetésekor a diákokat egyetemi és céges ajándékokkal jutalmazták. A díjazottak névsora, pályaműveikkel.

„Fosztogatók” csapat I. helyezett:
Törzsök Dénes, Laczovics Levente, Szőts Martin, Morsay Andor
A Baranya Megyei Szakképzési Centrum Pollack Mihály Technikum és Kollégium 10. évfolyamos diákjai „Az elveszett raktár fosztogatói” című pályaművében egy 50 éve nem használt felmérő eszköz, egy Kipprégel 3d-s modelljének elkészítését mutatta be.

„Kilátók” csapat II. helyezett:
Csóka Dávid, Sebő Zsuzsanna, Restyák Gergely
A KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium „Kilátó – 3d szkennelés” című pályaművében a Naplás-tavi kilátó 3d-s modelljét készítették el, hogy VR, vagy okostelefonnal is elérhető legyen a kikapcsolódást és kirándulást biztosító helyszín.

„Babzsákok” csapat III. helyezett:
Balogh Sándor Hunor, Nagy Hunor, Juhász Dominik, Fási-Szabó Bence Péter
A KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium „3d irodaház tervezés” című pályaművében egy irodaház 3d-s megtervezését mutatta be, amely 2 parkjával kerül kialakításra. Dolgozatukban a napelemes közvilágításra és a MOL bubi csatlakozási lehetőségre is gondoltak.

A programra a felhívás a kar honlapján olvasható (https://www.amk.uni-obuda.hu/index.php/hu/karunk/hirek/1452).