„Az itt tanuló hallgatók magas szintű, alkalmazható tudásra tehetnek szert.”
Interjú Magasházi Márk gépészmérnökkel, aki duális hallgatónk volt
(Alumni interjúsorozat hatodik része)

  1. Magasházi MárkMi volt a motivációja, amikor egyetemünket, vagy annak jogelőd intézményeit választotta?

    Érettségit követően, a technikusi évem alatt sokat gondolkodtam a jövőmet illetően. Milyen módon szerezhetném meg a diplomámat, hogy mellette több évnyi tapasztalatot szerezzek. Továbbá mérlegeltem, hogy tanulmányi ösztöndíj mellett milyen más bevételi forrásom lehet. Erre a kérdésre egy a középiskolában kifüggesztett plakát adott választ. Duális képzés. Mikor láttam, hogy 2016-ban gépészmérnöki képzés indul elsőízben az egyetemen, nem is gondolkodtam tovább. Az addigi elképzeléseimet hátrahagyva azonnal tudtam, hogy az ÓE AMK intézménybe fogok felvételi pályázatot beadni, méghozzá nappali duális képzésre.

  2. Pontosan melyik jogelődintézményünkben végzett? Melyik szakon (szakokon) szerzett oklevelet?

    Az oklevelet 2020 elején szereztem meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki karon, gépészmérnök alapszakon, kiváló minősítéssel.

  3. Fel tudja eleveníteni első emlékét az egyetemmel kapcsolatban?

    Legelső emlékem a regisztrációs hetére tehető. Nem emlékszem pontosan, talán a harmadik vagy negyedik napon a nagy előadóterembe vettünk részt egy eligazításon. Miután elmondták a szükséges információkat, mindenki meglepetésére egy matematika és fizika tesztet kellett kitölteni. Legtöbb embernél toll sem volt, nem igazán értünk el jó eredményeket. Mint kiderült, csak egy szintfelmérés volt a plusz konzultáció / felzárkóztatás szükségességéről.

  4. Kapott-e az intézménytől életre szóló útravalót?

    Az egyetemi éveim alatt a kötelező tanulmányok által biztosított tudás mellett számos olyan kvalitást szereztem, amely az életpályám során az előnyömre válhat. A probléma megoldóképesség, csapatmunka, önállóság stb. Ez csak néhány fontosabb készség, ami elengedhetetlen a jelenlegi körülmények között. Ez a tapasztalat a duális képzésnek, az intézmény és partner vállalat közt létrejött kooperáció harmonikus működésének köszönhető.

  5. A tanulás mellett jutott idő a szórakozásra is? Milyenek voltak az egyetemi diákévek?

    Mivel duális képzési formában vettem részt, így a tanulás, munka, szórakozás hármasában kellett megtalálnom az egyensúlyt. Sok esetben kellett meghoznom olyan döntést, mellyel le kellett mondanom a hármas valamelyikéről. A legtöbb esetben egyértelműen a szórakozást tettem félre, hogy ne menjen a tanulmányaim és a munka rovására. Ez magasfokú önfegyelemről tett tanúbizonyságot, utólag visszagondolva abszolút nem bánom.

  6. Meg tudja fogalmazni, mi volt az, amit a leginkább szeretett az egyetemben?

    Számomra a legmeghatározóbb jelző az egyetemre az emberségesség. Mivel kisebb méretű kar, így a tanáraink nagy hangsúlyt fektettek a hallgatók támogatására. Könnyen lehetett plusz konzultációkat szervezni, amennyiben valakinek valamilyen lemaradása volt.

  7. Milyen lehetőséget lát napjaink felsőoktatásában?

    Folyamatosan követem az egyetem híreit és örömmel látom, hogy a térségben lévő vállalatok tekintélyes támogatásokkal segítik a kar fejlődését. Ez mindenképpen fontos az ipar számár, hogy megfelelő, szakképzett műszaki emberek kerüljenek ki a munkaerőpiacra. Azt gondolom a legtöbb tapasztalatot valós körülmények között lehet szerezni, de az egyetem laborjának folyamatos fejlődése során már az épület falai közt is jelentős ismeretre tehet szert egy hallgató.

  8. Lenne tanácsa a mai ifjúságnak, hogyan válasszanak egyetemet/karriert maguknak?

    A munkába, tanulásba fektetett energia előbb-utóbb megtérül. Fontos a célkitűzés, mindenképpen meg kell jelölni bizonyos célt / célokat, amelyek eléréséért nem sajnálunk megfelelő mennyiségű energiát felhasználni.

  9. A munkahelyén mennyiben tudja hasznosítani az intézményünkben tanultakat?

    Számos olyan meghatározó tantárgyam volt, amely hatással van a munkámra. Hogy példát hozzak, jelenleg az automatizálás, robotizálás elengedhetetlen eleme lett az iparnak.

  10. Gyerekkorában is már ezzel a szakmával akart foglalkozni, vagy más „karrierálma” is volt?

    Már gyerekkoromban megfogalmazódott bennem, hogy egy nap a gépészet világában fogok elhelyezkedni. Az évek során ez megerősödött bennem és miután több szegmensét is megismertem a szakmának egyre jobban körvonalazódott mi az, amit igazán szeretnék csinálni.

  11. Volt támogatója, aki segítette a karrierje kezdetén?

    Első körben a szüleimet és közeli hozzátartozóimat emelném ki, akik folyamatosan tanácsokkal láttak el és motiváltak mikor arra volt szükségem. Diákmunkáim, gyakornoki, majd főállásom során sok segítséget kaptam kollégáimtól, feletteseimtől. Ezek nagy hatást gyakoroltak / gyakorolnak a szakmai pályámra. 

  12. Miért ajánlaná a fiataloknak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karát?

    Azért ajánlom, mert Magyarország egyik legnagyobb ipari térségében helyezkedik el. Kapcsolatban áll a régióban tevékenységet végző vállalatokkal, ami lehetőséget biztosít a hallgatóknak a karrierépítéshez. A kapcsolatokból fakadóan, olyan korszerű berendezéseket tudhat magának, amelyek teljesen megfelelnek a modern gyártási feltételeknek. Az itt tanuló hallgatók magas szintű, alkalmazható tudásra tehetnek szert. Az egyetem munkatársai szakmailag felkészültek és teljes mértékben támogatják a hallgatókat céljaik és sikereik elérésben.